udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 6 találat lapozás: 1-6

Névmutató: Zsemlyei Borbála

2000. július 5.

Vámszer Márta főszerkesztő halála után sokan aggódtak az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár sorsáért. Kósa Ferenc egyetemi docens megnyugtatott mindenkit: Zsemlyei János professzorral vették át az irányítást. Kósa ősztől nyugdíjba megy, de nyelvtörténeti előadásait továbbra is megtartja. Zsemlyei pedig egy év múlva vonul nyugalomba. Ősztől új munkatársak is belépnek: Csomortáni Magdolna adjunktus, miután megszerezte doktorátusi címét, bekapcsolódik a munkába, Zsemlyei Borbála, aki idén végzett a bölcsészkaron, szintén vállalná a közreműködést. Elkészült a tizenegyedik kötet anyaga. /Demény Péter: Folytatódnak az Erdélyi Szótörténeti Tár munkálatai. = Krónika (Kolozsvár), júl. 5./

2006. május 31.

Idén Désen tartotta vándorgyűlését az Erdélyi Múzeum-Egyesület. A vándorgyűlés abba a rendezvénysorozatba illeszkedett, amelyet a száz éve született Szabó T. Attila emlékének szentelnek. Egyed Ákos ünnepi megnyitója után több előadás következett /Szabó Zoltán: Nyelv és irodalom, Péntek János: A szülőföld nyelvi ihletése a nyelvész számára, Kürti Miklós: A Szótörténeti Tár statisztikai adatai, Daly Ágnes: Erkölcsi értékek a Szótörténeti Tárban, Vetési László: Mai képek egy életút állomásairól, Zsemlyei Borbála: Dési kicsinyítő képzős származékok, Kiss András: Szabó T. Attila, a kutató, Roman Márta: Szabó T. Attila néprajzi vonatkozású munkássága, Huber András: Szabó T. Attila életének főbb állomásai./ Végül a vendégek a református templomot látogatták meg. /Tamás Csilla, az Erdélyi Múzeum-Egyesület tudományos kutatója: Az EME vándorgyűlése Désen. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 31./

2008. december 12.

Értelmiségiek számára nélkülözhetetlen könyveket mutatott be december 10-én a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Nyelvtudományi Szakbizottsága. A rendezvény egyúttal az új, Ion Ghica utcai székház felavatását is jelentette. A bemutatott kötetek mind az anyanyelvápolást szolgálják: Fazakas Emese: A magyar nyelv kis történeti nyelvtana, Benő Attila: Kontaktológia. A nyelvi kapcsolatok alapfogalmai, a Román-Magyar Közgazdasági Szótár Fazakas Emese és Somai József szerkesztette magyar-román változata. Dsida Jenő a Keleti Újságban megjelent nyelvművelő rovatáról szól Zsemlyei Borbála könyve, amely Dsida életművének kevésbé ismert részét ismerteti. Szintén ezen a rendezvényen mutatták be az Értékek, dimenziók a magyarságkutatásban című válogatáskötetet is. /Hideg Bernadette: Nemcsak nyelvészeknek. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 12./

2009. április 17.

Április 3–5-e között szervezte meg Kolozsváron a Brassai Sámuel Elméleti Líceum a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny országos döntőjét. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének társszervezésével az idei iskolai évben került sor először a verseny erdélyi döntőjére. Előadást tartott Kádár Edit, a Babes–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa, 2000 óta a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny szervezője, valamint Zsemlyei Borbála, a Babes–Bolyai Tudományegyetem tanársegéde. /Székely Károly: Vetélkedő – Simonyi Zsigmond országos helyesírási versenyt szerveztek a Brassai-líceumban. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 17

2009. október 13.

Elsősorban a nyelvészek, irodalmárok és a történészek igénylik nagyon az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár használatát. Több nyelvész és történész is részt vett a szerkesztői munkában és véleményezte a kötet tartalmát. A szerkesztési munka már a hatvanas évektől kezdve folyik. Annak idején Szabó T. Attila nyelvészprofesszor kezdte el gyűjteni az anyagot és ő is szerkesztette meg az első kötetet. Ennek megjelenése után a professzor munkacsoportot gyűjtött maga köré, így halála után munkatársai vették át a szerkesztési munkálatokat. Szabó T. Attila 1987-ben bekövetkezett halálakor a Nyelvtörténeti Tár négy kötete már megjelent és még három kötet anyaga volt előkészítve. A 90-es évekre a sorozatnak összesen 8 kötete készült el. A most napvilágot látott 13. kötetet az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) már önálló kiadásának tudhatja be. Ez a kötet a Te és a Várvíz címszavakat tartalmazza. megközelítőleg 136 000 adatot dolgoz fel. A köteten András Zsejke, Dali Ágnes, Fazakas Emese, Gergely Piroska, Kósa Ferenc, Kürti Miklós, Zsemlyei Borbála és Szabó Csilla szerkesztettük. Szabó Csilla elmondta, folynak a 14. kötet szerkesztési munkálatai, így teljesé válik majd az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár, magyar nyelvterületen az egyetlen ilyen igényű munka. /Sipos M. Zoltán: A XIII. kötet margójára. Interjú az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár szerkesztőjével, Szabó Csillával. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 13./

2012. december 17.

Karácsonyi könyvbemutatók a BBTE-n
Karácsonyi könyvbemutatót tartanak Kolozsváron, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Popovici Termében december 18-án, kedden 16 órától.
Az eseményen a következő köteteket mutatják be: Sándor Katalin: Nyugtalanító írás/képek. A vizuális költészet intermedialitásáról; Bartha Csilla, Nádor Orsolya, Péntek János: Nyelv és oktatás a kisebbségben. Kárpát-medencei körkép; Zsemlyei Borbála: Kicsinyítő képzők az erdélyi régiségből; Fazakas Emese, Fóris-Ferenczi Rita: „Ezernyi fűszál zeng tücsökzenét”. Köszöntőkötet P. Dombi Erzsébet tiszteletére; Erdély Judit, Ördög-Gyárfás Ágnes, Ördög-Gyárfás Lajos, Péntek János: Nyelvét megtartó közösség – közösségét megtartó nyelv. Az AESZ két évtizede a nyelvi közösség szolgálatában; Erdély Judit: Fatikus beszéd. Megszólítások, köszönések, kapcsolattartó szokások a székelyföldi nyelvhasználatban; Németh Boglárka: Aspect and Stativity in Hungarian. From General Principles to Language Specific Phenomena.
Krónika (Kolozsvár)



lapozás: 1-6




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék